Reggelig tudnék mesélni. Sokminden történt, mióta utoljára billentyűzetet ragadtam, de a leges-legfontosabb dolog, amire rájöttem, az az, hogy ha boldog akarsz lenni, azért meg kell dolgozni. A dolgok nem történnek maguktól, mint tudjuk. Ezt eddig is tudtam, meg persze azt is, hogy a boldogság kulcsa az, hogy minden egyes napunkból ki kell hozni a maximumot. Cselekedni. Just do it. 

All I can say that life comes with no guarantees, no time outs, no second chances. Lough out loud, dance in the pouring rain, spend all your money, smile untill your face hurts, speak out, fall in love and most of all, never be angry or upset because the second of sadness is a second of happyness you will never get back. 

Annyira hálás vagyok, hogy hallgattam a megérzéseimre, és szombaton, nem törődve semmivel fogtam magam, és visszajöttem 2 nappal előbb vidékről Budapestre. Éreztem, hogy itt a helyem. Péntek este csajos bulit tartottunk, és borzasztó volt az egész. Teljesen reménytelen helyzet, katasztrofális zene, csúnya emberek. Jól éreztem magam, azalatt az idő alatt, amíg a DJ elkapta a fonalat, és véletlenül lejátszott kb. 5 jó számot. Otthon persze mi válogattuk a zenéket, és az este egyetlen férfi résztvevöje különösen jó érzékkel van megáldva etéren. Szóval lényeg a lényeg, egyszer csak kinn üldögéltem a korláton, mikor bekattant, hogy nekem most Pesten lenne a helyem. Másnap fél 10kor csörgött a telefonom, ébresztő. Bepattantam a rönikébe, elkocsikáztam a cipőimért, majd lecseréltettem a kerekeket télire (:P), körbejártam a nagyszülőket, elköszöntem: arrivederci. Autópálya, sötét, mégsem volt az az érzésem, hogy kifolyik a szemem a többi autó lámpájától, izgatott voltam. Hazaértem, kipakoltam, mint a villám, zuhany, hajcsavaró, smink, ruha, bor, taxi. Olasz vacsi, olaszokkal, Minyon, Ötkert. Utóbbi volt az est fénypontja, ugyanis nem véletlenül fújt arra a szél, de erről majd akkor, mikor majd megérdemli a tintát. Most még nem. Felkeltem tegnap délután, már várt az üzenet a Facebookon, hogy Király fürdő? Persze. Sosem voltam még ezelőtt, valószínű, hogy nem is megyek sűrűn, de jó, hogy láttuk ezt is. Hazajöttem, lázas készülődés randira, csavarókkal a fejemen ültem itthon, mikor jött a disaster: lemondta. Sebaj, van a tvben szociális élet, Comedi Central, meg egyebek. Erről eszembe ötlött egyik ismerősöm, művész a lelkem, így megragadtam a Pradat, és felhívtam: 10 perc múlva az ajtóban állt egy üveg bikavérrel meg egy csomag kesuval. Hmmm. Éjfélig együtt nevettünk, majd Ágóhoz mentem az Instantba. Legalább 10 percet táncoltam is, és volt egy fiú, aki magas és szőke, és még édes is lett volna, ha nincs olyan arckifejezése, mint akit betonból öntöttek ki. BKV-val jöttem haza. Ilyen is csak egy évben egyszer van :) A mai napomat is sikerült értékesen eltöltenem valakivel, akit nagyon rég nem láttam, és megtaláltam álmaim parfümét. Nem csak azért, mert olyan finom illata van, hogy meghalnék érte, hanem mert 102300 HUF az ára. Nem most lesz, hogy megveszem. :)

All in all: vidámság van, pörgés, mosolygás.

 Kezdetnek elég annyi, hogy mivel töltöttem a mai napot. Ágyban fekve vártam meg, hogy a nap már ne süssön be a teraszra, csak épp annyira, hogy a reggeli D vitamin adagomat be tudjam szerezni szokásos módon. Utóbbi időben rászoktam arra, hogy felkelés után egy kis idővel eszem valami apróságot, főzök egy kávét, kiülök a teraszra, lehunyom a szemem a napon, mikor még friss az ősz illata, és átgondolom az aznapi feladataimat, dolgaimat. A mai napra lelki feltöltődést írtam ki az agendára. Azon felül, hogy főztem egy isteni pulykapörköltet és mostam, csak olvastam, gondolkodtam, megoldásokat keresve az élet bizonyos kérdéseire. Leginkább arra, hogy miként lehet támasz nélkül kiegyensúlyozott életet élni, és hiteles felnőttnek lenni. Nem hangzik egy chilles feladatnak, de nem is annyira bonyolult, mint amilyennek tűnik. Miért van erre szükségem? Magam miatt, természetesen. Nem, nincs gyerekem, de van két hugom. Angi múlt vasárnap felköltözött Budapestre. Egyik hétről a másikra. Szerintem várható volt, annak ellenére, hogy mindenki űgy ítélte meg, hogy szerény, csendes kislány, aki szereti az otthon melegét, és anyu szoknyáját el nem hagyná. Sejtettem, hogy csak idő kérdése, hogy ő is megérezze, anyu van, de szoknya nincs. Ezt úgy értem, hogy biológiailag és materiális dolgokat tekintve tökéletes szüleink vannak, azonban érzelmi töltet csak nagyon negatív van a dologban. Angi ezt nem tudja, és nem gondolja, hogy ő emiatt jött volna el otthonról, egyszerüen az ő álma az, hogy egyszer zsoké legyen, és ő legyen a budapesti derbi stárlovasa. És ez így is lesz. A szabadság, függetlenség attól a tehertől, ami eddig a vállán volt-egy világot képes megmozgatni. Ez az, amit mind a hárman annak köszönhetünk, hogy anyu még sosem vállalta a felelősséget azért, hogy minket a világra hozott. Ezekre az összefüggésekre sikerült rájönnöm az elmúlt pár hétben. Így utólag hálás is lehetek azoknak a heteknek, mikor önmagam árnyékaként jövök megyek, pár nélkül, csendben, táraságot nem keresve, mert mikor jön a holtpont, és kitörök belőle, még nagyobb lendületet ad, és rájövök, hogy mit is értékelhetek magamban, és büszke lehetek arra ami vagyok: nő. Egy jó nő. Nem a kinézetet értem ez alatt. Tartás, önmagamba vetett hit, küzdelem, céltudatosság, felelősségvállalás, maximalizmus. Ezek általános jellemzők, csak vannak idők, mikor úgy érzem, ezeknek semmi értelme, mert nem értékeli senki. Persze ez is egy természetes reaikció, huszas éveim elején már másfél éve nem találkoztam olyan férfival, akit érdemesnek tartanék arra, hogy megismerje bennem ezeket a dolgokat. Így nincs visszacsatolás, nincs katarzis, ettől nehéz érezni, hogy ez tényleg bennem van. Mikor majd újra így érzem, visszajövök, és elolvasom ezt a levelet. :) Huh, de piszokul elvont tudok néha lenni. :)

 Igen, ma lettem 22 éves. Menthetetlenül öregszem. :) 21. életévem leginkább tanulással és munkával telt, de ennek ellenére is elég sokat sikerült bulizni, utazni annál kevesebbet. Elszámolás: Leadott kilók száma nulla, de a felszedett kilók száma is nulla :) Pasi: volt, Párkapcsolat nulla. Autó, lakás 1-1. Szerzett barátok: sok. Ha ebből a megközelítésből nézem, nem olyan rossz a helyzet. Ha az alaphangulatomra gondolok, akkor viszont Csernusdoki szavaival élve görcskor. De kellett egy ilyen is. :)

Most hogy mindezen túl vagyok, jöhet a hidegvérrel és felnőttfejjel bulizás. :) Talán már párt is találok magam mellé, nem mintha magányos lennék, de érzem, hogy letelt az idei szingliségnek. 

Helyzetrajz: Balatonfüred. Reggel 7kor keltem, de kezdem az elején. Tegnap este 23.30kor kerültem ágyba. 00.05kor kopognak. Who the hell? Jah, bennehagytam a kulcsot a zárban, Szandra nem tud bejönni. Kimásztam az ágyból, és mikor ajtót nyitottam, imádatos lakótársam egy behűtött üveg pezsgővel sikított Boldog szülinapot :) Ittunk egy pohárral, mindenesetre senkinek nem ajánlom a muskotály pezsgőt alapból sem, de fogmosoás után pedig főleg nem. :) Fél kettőre aludtunk is, majd reggel 7kor keltem, arra, hogy Szandrusom futócuccban készülődik a parkba. Hát, már kezdek gyanakodni, hogy mazoista a lelkem. Ezekután lezuhanyoztam, hajbelövés, pöttyösruha, KV. Kimentem az ajtón, hogy felmegyek a szomszédhoz, csak hogy boldogítsam, meg a jég akkuk az ő fagyasztójában voltak, erre Szandra jön fel a lépcsőn, a 15. jelzem: tizenötödik ! emeleten. felfutott a földszintről. Mostmár biztos: mazoista. Így együtt kopogtunk be Bencéhez, aki begyógyult szemekkel nyitott ajtót, majd jégakukkal felszerelve elindultam a Balcsira. Szervező és tájékozódó képességem dícséretéül szóljon: 2 óra alatt értem le GPS és mindenféle kütyük nélkül Budapestről Balatonfüredre és találtam szállást egy helyen, parkolással mind a 6unknak. Most pedig a többieket várom. Flöltöm a bikinimet lassacskán, hogy ne legyen gond elindulni a strandra, és wakeboard ügyben is körül kell tekintenem még az interneten.

Tsok

 Miranda kiáltott rá Steve-re a Sex and the City azon részében, amikor rájött, még mindig szereti, és igenis, ők lennének a tökéletes pár. Steve elviharzott, és összejött egy másik lánnyal.

Ma feltettem magamnak ezt a kérdést. Igenis, van életem, nem is akármilyen. Sikeres vagyok a munkámban. Nem kapok túl sok elismerést, but that's life. Ma Magyarországon melyik magyar főnök ismeri el a beosztottja sikerét? Nagyon kevés. Szerintem az enyém azon kevesek közé tartozik, aki elismeri valahol, csak ezt nem reklámozza. :)Akkor honnan tudom, hogy az vagyok? Az emberekért dolgozom, akik félelem nélkül, mosolyogva köszönik meg azt, hogy értük vagyunk, és elismerik a tudásunkat, ha gázos lesz a szitu. Vagy volt. Nagyon szeretek nyugati desztinációkat látogatni. Legjobbak a hollandok, aztán a svédek (köztük megjelennek a szélsőségesen bunkók is, de azok magyar útlevéllel karattyolnak svédül..no comment on that), a belgák, a finnek és az angolok. Az északolasz aranyosan kedvesen butus, a délolasz meg csak szimplán buta. A többi a köztes keveredés. Persze minden alól van kivétel.

Tehát van életem. Meg néha Kupidó is benéz a 15. emeleti lakás ablakán, és rámkacsint, hogy van még remény. Pláne, hogy itt a tavasz. Darren. Ír. Belga útlevéllel. Nem, nem a levegőből ismerem. Édes, magas vöröshajú, kékszemű, kedves mosollyal. Hm. Azért néha irogat is még. Hosszú ideje vele volt a legromantikusabb élményem, ugyan csak 2 délutánt töltöttünk együtt, de volt kattanás. Még most is kattog egy picit. Jelenleg még csak egy földrészen sem vagyunk, és Európába is csak soká jön vissza, nemhogy Pestre. Hála a magasságosnak, hogy feltalálták az internetet, van a levelezésnek egy gyorsabb formája is :)

Akiknek köszönhetem, hogy igazán lehet még életem: (a családot most hagyjuk)  Ágó. Ha ő nem jött volna ma át hozzám, és halgatta volna meg, hogy mi nyomja a kis lelkem, és nem pofozott volna fel, és mondta volna, hogy nézz tükörbe, hol vagy, magaddal beszéld meg, akkor még mindig nagyon nehéz lenne levegőt venni. She is such a laugh. Élvezetes társaság, tele élettel, jóindulattal. Imádom.   Zsó. A lelkiismeretem. Nagyon nagyon jól ismer, ő az angyalka a vállamon, ha úgy gondolja, hogy észhez kelle térnem, megmondja, és nagyon szégyenlem magam, de mindig tudom, és  úgy gondolom, hogy igaza van. Mindemellett a legnagyobb partiarc on Earth. :) Kriszti: Nah, ő az, aki olyan sokat tud rólam, hogy veszélyes lenne vele összeveszni. Mindent, mindig elmondtam neki. 8 éves korom óta számíthatok rá, mindenben. Nem a pontosság mintapéldánya, ami kifejezetten idegesítő, de így is szeretem. 3 igaz barát. Gazdag vagyok. :) Nighty night, sleep tight

 A címről csak annyit, hogy egy manapság elhíresült popkirálylány sikítozása a mikrofonba nagyon, nagyon tetszetős, és a lelki állapotomat is tökéletesen tükrözi.

Eljutottam egy olyan pontra, ahonnan nem nagyon van visszaút. Az élet pofonvágott, nagyon csúnyán, és nem nagyon tudom, hogy hol rontottam el. Valószinű, hogy nem én voltam, de lehetnék erősebb, még ennél is erősebb. A tegnap esti történések történelmet írtak a családi életembe, ami a lételemem, annyira fontos nekem. Nagyon szeretem a családomat, ami nem lenne akkora baj, ha egy általában megfelelő környezetben nőttem volna fel. De nem így alakult. 22 éves leszek nemsokára. Rá kellett jönnöm, hogy kevés vagyok felnőttnek. Nem a materiális dolgokban. Sikerek vannak az életem minden területén, mégsem tudom őket megfelelően értékelni, sosem elég. Anyunak sem voltam sosem elég.

Talán ez idővel megváltozik. Annak idején, mikor elkezdtem ezt a blogot, arra gondoltam, hogy ide a jó dolgokat fogom leírni. Mától kezdem. És kell, hogy folytassam, mert akkor talán felfogom, hogy megtörtént, és nem azt nézem, hogy lehetett vonla jobban, hanem azt, hogy mennyire jól csináltam. Én a jót vagyok hajlamos könnyen elfelejteni. Nekem azt nem szabad.

 az elmúlt 2 napomat bearanyozta az a dolog, hogy újra rátaláltam arra a sorozatra, ami felderített, és ráébresztett, hogy ez nem én vagyok. HIMYM. óriási. szarkasztikus amerikai könnyed, életteli, mégis tisztességesen boldog. imádom. :)

Ma elgondolkodtam az elmúlt egy teljes hetemen, hogy vajon miért is ülök depisen itthon, és miért van az, hogy csak 11000 méteren tudok őszintén mosolyogni, akkor, amikor egy kedves utas, leginkább a pici babák, gyerekek lekötik a figyelmem.

Az elmúlt heteim csak arról szóltak, hogy csapongtam ide-oda, megcsapott a tavasz szele. Belehabarodtam egy kicsit ebbe-abba, de igazán senki nem fogott meg. Sok olyan volt, akivel jókat beszélgettem, de valaki a közelmúltban túl magasra rakta bennem a mércét, és igazából az erre való rádöbbenés az, ami az elmúlt 7 napomat befelhősítette. Nagy sóhaj. Ráébredtem, hogy két választásom van. Vagy találok egy Nála jobbat..pfff....eltart egy ideig. Vagy beletörődök abba, hogy lejjebb kellene adnom-ez az, ami nem megy. Visszamenni hozzá lehetetlen, összetörtem, nem csak a szivét, hanem minden belém vettett hitét, az embert magát, és őt bennem is, ami a legnagyobb baj. Ez így elég értelmetlen, de mind1. Én értem. :) Szóval vagy várok évekig, amíg ezek a sebek beforrnak, és egy napos nyári délután majd talán összefutunk, és bemutat a menyasszonyának, és összetörök lelkileg, vagy túllépek rajta.

 Másfél hete, hogy szabin vagyok, és úgy érzem, hogy 2 nap volt az egész. Holnap megyek vissza a nagybetüsbe, és még nagyon nem akarooook. Azért van most egy valaki, aki miatt mégis úgy érzem, érdemes. Zazazúúú, és nem zazableeee. :) Azt a pillanatot, amikor először megláttuk egymást, soha nem fogom elfelejteni. Már sok barátnőmnek mondtam, hogy kitágult a pupillám, mikor megláttam, de ez nem ennyire egyszerű. Kriszta kattanásnak hívja, én nem tudom minek. Mikor meglát az ember valakit, és az az érzése, hogy Istenem, de szép. Nah, és arról nem is beszélve, hogy ez a dolog kölcsönös. De ez a románc sem lenne igazi, ha nem lenne benne valamilyen bökkenő. Nos, ebben egy egész fekvőrendőr van. Még jó, hogy nem szokásom a gyorshajtás. :) folyt köv.

Nah, nem is hajtottam túl gyorsan, ezért rájöttem, hogy ő sem az, akinek előadta magát. A 3. találkozáskor rájöttem, nekem emellett az ember mellett keresnivalóm soha nem lenne. Édes, kedves, aranyos, de valójában csak egy kisfiú, aki eljutott az egyetemig anélkül, hogy az anyukája megnevelte volna.

Ebből a blogból sem érdemel több karaktert. Egy valamit azonban érdemes ideírni: rájöttem, hogy eljutott az érzelmi intelligenciám arra a szintre, hogy nem vagyok komprumisszumképes. Nem áltatom magam azzal, hogy "de annyi jó van benne, és ami nem tetszik, az megváltoztatható". Egyszerüen továbblépek. Csak idő kell.

 nah hali

egy elég érdekes estén vagyok túl, és nem is az az érdekes az egészben, hogy mi történt, hanem az, akikkel sikerült megosztanom, hogy mi történt velem. Hosszú a story, és előre is elnézést az esetleges nyelvtani hibákért.

Mit is írhatnék? I have been hurt by love. My problem should be shared. That's just simply ok. but the choice is mine, but I still can't make it. Beszerelmesítettem magam egy olyan emberbe, aki messze (azt várnánk, hogy meghalad) lemarad mögöttem korban, agyban, érzelmi világban.

nem kellene ezzel fárasztanom magam sem a körülöttem levő embereket, de nekem ő kell. meglesz. idővel. talán. kész lennék rá? talán.

jó éjt.

 Olyan köd borult ma reggel Budapestre, hogy fel sem szállt, de azért átsütött rajta a nap kora délután. Azóta, hogy utoljára írtam, mit sem változtattam a dolgokon, talán holnap találkozunk. Félek tőle, de újra élesedik előttem egy olyan kép, miszerint nekem nem Ő van megírva a nagykönyvben. Túl sok a feszélyezett beszélgetés, mégis rengeteg olyan dolog van, ami unspoken. Nem mondtam el neki, hogy mit várnék ettől az egésztől, vagy mit nem szeretnék. Ő azon a véleményen van, hogy nekem mindent meg kellene tennem annak érdekében, hogy őt visszaszerezzem. Racionális szempontból igaza van, mert én voltam az, aki annyiszor elhagyta, de mégis úgy érzem, hogy neki kellene változtatni a hozzáállásán. Nem is tudom, pontosan min, mert ő is megteszi a magáét, a maga módján. De ez nem az, amire én vágyom. Szeretnék utazni, szeretnék élményekkel gazdagodni, kirándulni, csak ha itt a városban, akkor is. Mindig nekem kell kitalálni, mit, mikor, hol és hogyan. A mikor az oké, mert ehhez az időbeosztáshoz csak spontán dolgot lehet kitalálni, de akkor is... 

Azonban azok után, amiken mi keresztül mentünk, mostmár végleges döntés lenne, ha azt mondanám, vége. Legalábbis már nagyon érne. Ahányszor visszafogadott, biztos vagyok benne, hogy nagyon szeret, de egyszerüen képtelen az érzéseiről nyíltan beszélni. 

Az én személyiségfejlődésem meg a béka feneke alá kezd sűllyedni. Ott vannak a gyerekkori kimondott traumák, amikért már kivertem a hisztimet, elmondtam a szüleimnek az ezzel kapcsolatos gondolataimat, de sajnos az ő életük jobban el van rontva, minthogy én azt egy csapásra rendbehozzam. Homokba dugták a fejüket már rég, azóta sok eső estett, és talán anyu próbálta kifelé húzni a fejét, de a nap is sütött, így a homok már annyira megkötött körülötte, hogy nagy erőfeszítés lenne azt onnan kihúzni. Apu meg sem próbálta, így mivel tömény homokot lélegzik, ezért a gyorsított önrombolást vette társul a vegetálás mellé. Én ezt kimondom, belátom, megtettem érte mindent, hogy megváltozzon, nem tehetek többet, ebbe is bele kell nyugodnom. Van 2 nagyon fontos dolog azonban, amit aktívabban kell mostantól ápolnom: a 2 hugom személyiségfejlődése. Úgy érzem, hogy ha elég erős vagyok, és igazán összeszedem magam, tudok nekik igazi NŐ példát mutatni, és olyan tesó lenni, akire mindig számíthatnak, és elég erősen kell ezen dolgoznom mostantól, hogy merjenek hozzám tanácsért fordulni. 

Magamhoz visszatérve: kitűztem magam elé pár fontos dolgot, amit végre kell ezévben hajtanom, hogy 2012-re növeljem egy kicsit az önbizalmamat, legalább 100 ponttal. 10 pontot ér minden egyes dolog, amibe belekezdek, és sikeresen végrehajtom, 10 ponot ad az önbecsülésemhez. Úgymint: eljárok úszni, kipróbálom az ejtőernyőzést, elmegyek Svájcba, minimum 1 tengerparti utazás idén nyáron, lefogyok 56 kgra(nem érdekel, ki mit mond, én úgy érzem magam jól. max 2kg pluszt engedek meg, de csak akkor, ha az izom.)elmegyek Eindhovenbe kv párnáért(hülyén hangzik, de ez az én dolgom), erősre fejlesztem a safety tudásomat, hogy a munkámban is igazi magabiztossággal tudjak működni, szeretnék elmenni az andorrai síelésre, és megtanulni síelni, autót fogok vezetni Budapesten, és gyomorgörcs nélkül szeretném ezt gyakorolni. Nem tudom, hogy meg van-e a 10 dolog, de ennyi is elég ahhoz, hogy eszembe jusson még sokkal több.

Ma este találkozom Zsófival, ő egy tündér, és az egésznapos halkan szól a Depeche Mode, én meg felváltva olvasok és alszom és úgy érzem, hogy csőd vagyok helyett most megfürdök, kicsípem magam, és szocialáizálódok egy kicsit.

 Az ezek előtti kétségbeesésem kezd szertefoszlani. Most minden nap beszélünk, persze tudom, hogy ez nem lesz mindig igy. Mert nem lehet. Eddig, mikor szerelemről volt szó, mindig csak ugy gondolkodtam, hogy nem gondolkodtam, az tettem, amit kis szivem épp tenni vágyott, de itt most szükség van a tudatosságra ahhoz, hogy ne egy hajót csábítsunk erre, hanem egy repülőgép hátszelén repüljünk tovább. Ma feltette nekem a kérdést: Van olyan, hogy te emberi időben dolgozol? Nincs. Ez volt az ami elgondolkodtatott, hogy az én magánéletemet mostantól szerveznem kell. Ez a gondolat ma már motoszkált a fejemben, és arra gondoltam, hogy most gondolkodva kell szerveznem az életem. Kit hova mikor hogyan engedek be, és mennyire. Nagyon szeretnék úszni járni. Vizicsibe vagyok, kikapcsol. Ő is velem jöjjön, vagy az az én privát gondolkodásom lesz, ahova nem akarok majd beengedni senkit, és alkalmaszkodás nélkül járok majd fel-s-alá a medence és a szauna között? Szerintem utóbbi. Itt kezd felnőni az ember: vannak saját igényei: mozgás, ellenni csak úgy a gondolatokkal, satöbbi.

Gondolkodva kell ezt a kapcsolatot megszerveznem, az életemmel együtt. Vannak olyan dolgok, amiknek már most örülök. Eszembe sem jutott a napi nyugi, este van cigim, mikor mellette feküdtem, és néztem, ahogy alszik. Szerintem ez egy jó dolog. Jó volt neki főzni. Büszke rám. És még sorolhatnám. Most azonban hívtak, hogy 4.15re jönnek értem, mennem kell, duty van. Egész héten hajnalban. Ez nem baj, szeretek hajnalra menni, sokkal jobb, mint későn hazamenni.

IrányLondon. Jóéjt. ;)

 Sex and the city és mostani elmélkedéseim inspirációjának köszönhetően ma reggel úgy döntöttem, újra kezdem agymenéseim írásba vésését, habár előző ilyen irányba történő kitörésem sem tartott sokáig. Azóta lefolyt pár liter víz a budapesti Dunán, hát még a Halászin. Azóta önálló, dolgozó nő lettem, és azóta is ki-be mászkálok egy eleve halálra ítélt szerelemből. Annak most semmi értelme, hogy doktor Virággal való kapcsolatomat az elejétől kezdve elemezzem, ugyanis tegnap este, mikor átmentem hozzá, és boldog új évet kívánt, hozzátette, hogy most van az 5. (ÖTÖDIK) év az életünkben, hogy megcsókol. Jesszus. Öregszem. 2007,2008,2009,2010,2011... Azóta ugrálunk ki-be ebből a végeláthatatlan katyvaszból, ami kettőnk között van. 2007ben még nagyon nem úgy festett a dolog, sőt, még 2009 tavaszán sem úgy festett a dolog, hogy ez a meccs az én irányításom alatt van, és igencsak reménytelen volt a helyzet. Jobbanmondva nem reménytelen, csak kétségbe esett, legalábbis részemről. Nem vett komolyan. Mire komolyan vett volna, én adtam fel. Ebből az 5 évből volt kb. 10 hónap reményteljes, bolgog kapcsolat, aminek a farvizén evezek mint a megveszekedés még mind a mai napig. Sajna attól félek, hogy azok a napok abban a nagy hajóban mind elmentek, és a hullámok, amiket kavart, lassan elsimulnak. Én őrült meg sokadszorra próbálok vitorlázni az egyre kisebb hullámokon, a Virág még ráadásképp kézzel csapkodja a vizet, hogy hátha... de ezen a hullámon már nem sokáig áll meg a deszka. Hacsak nem jön még egy hajó. . .

 A tegnapi napom lázas izgalma a mait várva sajnálatos módon katasztrofális csalódásba torkollott. Már több hónapja, hogy megvásároltam jegyemet (még Angliából) a mai Depeche mode koncertre, ugyanis élek-halok a zenéjükért, leginkább Martin L. Gore-ért, mivel ő írja a szövegeket. Ámde! Mint már említettem, kikapták a garatmanduláimat, kicsit kevesebb, mint 1 hete, és tegnap éjjel leányálmomból felriasztott egy fémes érzés a számból... a részleteket nem taglalom, elég annyi, hogy még mindig kavarog a gyomrom a lenyelt vértől, a kiköpöttről nem is beszélve. Anyukámmal éjnek évadján autóba pattantunk, irány a mosonmagyaróvári kórház ügyelet, ahol vettek vért, és megállapították, hogy nem vesztettem veszélyes mennyiségű vért, és mivel helyben nem volt megfelelő műszer a vérzéscsillapításra, be kellett céloznunk a győri kórházat. Pirkadt a hajnal, mire odaértünk, addigra már úgy tűnt, nem vérzik tovább a torkom, de később kiderült, ez csak egy odatapadt vércsomó okozta. Szerencsém most is utolért: egy medika volt benn ügyeleten, aki a rutinjából származó hiányosságokat nyájas mellébeszéléssel próbálta bepótolni, nem sok sikerrel. Fél órás könnyfakasztó lidokainozás és vérelszívás után az eret nem tudtuk sokadjára sem elkötni, de a vérzés elállt magától. Mindezek után befektettek abba a szobába, ahonnan múlt hét pénteken szabadultam, és pont olyan injekcióval jöttek a hátsófelem felé, mint múlt szerdán, amitől még mindig zsibbad a fenekem, ugyhogy mostmár garantáltan marad az érzés, mindkét oldalon 3-3 az állás a dupla ampullák közötti mérkőzésen.

A koncert miatti depressziómat tetézi a tény, hogy Konélnál maradtam volna a koncert után, aki már bevásárolt a számomra jelenleg elfogadható kajákból, de legalább nem lesz gondja egy darabig joghurtra, pudingra, és krémtúróra. Mivel a család Depeche kedvelő fele már amúgy is váltott jegyet a koncertre, így Korinak ajándékoztam a jegyet, hátha még a végén ő is megszereti, és mehetünk együtt a januári koncertre.

Azt hiszem most okosabban teszem ha vízszintbe helyezem magam, és erősen koncentrálok, hogy ne induljon meg további vérzés, mert akkor már az osztálytalálkozómon sem lehetek ott.

Ez aztán pozitív....

2009-06-21 14:51 vasárnap

Már elég régen vett rá a lélek, hogy ideüljek szórni az igét, mentségemre szóljon, hogy nem unatkoztam.

Az elmúlt héten megműtöttek, megszabadultam a manduláimtól, szerencsére nem viselt meg annyira, mint amennyire gondoltam, hogy meg fog. A fájdalom egy dolog, amit el lehet viselni, pláne megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapító mellett. Nagyon örültem neki, hogy elég sokan bejöttek hozzám a kórházba, nem viselem túl könnyen az ottani légkört, a fül-orr gégészeten amúgysem túl szívderítő látvány a sok gégemetszett, hörgő, sétálgató férfi, akikből egy tubusba folyik mindenféle testnedv, és emiatt nem túlzottan zavartatják magukat, fel-alá mászkálnak a folyosón. műtétem napján nem nyújthattam túl szép látványt én sem, de én megmaradtam az alvás mellett, ahogy azt javasolták is. Másnap estefelé Kornélom meglepett, besétált a kórterem ajtaján, egy szál virággal, meg franciakrémessel a kezében. 

Tegnap csaptunk egy tripla randit, Kriszti és Ervin, Adri és Attila, Kornél és én, belevetettük magunkat a mosonmagyaróvári popélet 11 celsiussal redulált rengetegébe. Nagyon jól sikerült a dolog, elég fura, hogy az anno szingli és szőke trió most párostul csücsült azokon a helyeken, ahol anno a csajos kávézások történtek, néha különböző férfi társasággal kiegészítve, hogy ne legyen a dolog egyhangú. Személy szerint örülök ennek a változásnak, jó, hogy így indul a nyár, mindenki boldog, és kicsit más izgalmakkal telítődik a csajos csevegések témája, ugyanis mostantól nem csak csinosnak kell lenni, mindegyikőnk mellett van valaki, akit el kell kápráztatni, és büszkévé kell tenni, és ez sokszor nagyobb kihívást tud jelenteni, mint egy buliba készülődni. Mostmár nem lapozza végig az ember a cosmot úgy, hogy a párkapcsolatokkal kapcsolatos cikkeket fejcsóválva átugorja, és meghagyja arra az időre, mikor unatkozik, hogy majd akkor tanulmányozza, gondolván ez egyenlőre úgysem az én asztalom.

Mindegyikőnk imádott szinglinek lenni, pasizni a bulikban, flörtölgetni, randizgatni, fejeket el, néha le csavarni, de az mégiscsak más. Ha az ember elgondolkodik rajta, miért, akkor rájön, hogy annak is egy célja van: találni valakit, aki először hú-de-izgi, aztán jaj-de-édes, a következő szintet már nem is érdemes feszegetni. Ez azonban sokáig elhúzódhat, az örök szingli lét egy idő után aggasztó és elkeserítő, mert jó buli, de hiányzik belőle az érzelmi biztonság, mert a rózsaszin ködöt csak kergeti az ember, nem jut el addig, és az ilyen taliknak sajnos végeláthatatlan sora lehet.

Szóval örökkön örökké ez biztosan nem vezet jóra, sok csalódás a fellángolások után egy idő után túlzott előítéletet és félelmet szül, aminek az az eredménye, hogy ha véletlen mégiscsak találkozik az ember valaki különlegessel, nem meri megtartani, túl sokat játszik, mert alapvető érzésként alakul ki benne a bizalmatlanság. Ezért voltam tegnap este nagyon boldog, mikor körbenéztem, és azt éreztem, hogy jó a társaság, nincs erőltetett ismerkedős csevej, szállnak a sztorik az asztal egyik végéből a másikba, és mindenki ragyog. Reméljük még sokáig fog.

"Aki szeret, annak varrd föl leszakadt gombját, 
Mert könnyen lehet, hogy felvarrja más

Aki szeret, annak hallgasd meg baját, gondját
Mert könnyen lehet, hogy meghallgatja más

Aki szeret azzal szelíd légy, ne goromba
Mert könnyen lehet, hogy megsimítja más

Aki szeret - szeresd, s öleld meg naponta, 
Mert könnyen lehet, hogy megöleli más. 

És akkor hidd el, nem Ő a hibás " /Jobbágy Károly/

2009-06-01 22:15 hétfő

ismételten odavetett az unalom a gép elé, ugyanis fáradt az nem vagyok, de kedvem sincs az unalom városában róni a köröket kávézóról kávézóra, igaz, most új társasággal tehetem mindezt, de ettől függetlenül rémunalom Mosonmagyaróvár. Az égből pottyant új, angol nyelvű társaságomat Dennisnek hívják, és szegény nagyon egyedül van errefelé magyarul nem beszélő külföldiként,és nekem valahonnan dereng, hogy milyen lehet ebben a cipőben járni. Sajnos az állatkertig nem jutottunk el Geri barátommal, de helyi elfoglaltságot találva elmentünk strandröplabdázni, mert nem nagyon volt kedvem 40+1000 fokos hőségben a betont koptatni egy városban, azt lehet hidegben is, meg ugye nagyon hosszú még a nyár.

Legutóbbi bejegyzésemet követő szombaton sikeresen megnyitották a Bacardi beach nevezetű helyet, a lokál popélet központját, melyet minden jó és rossz érzésű, fiú és lány bátran látogat a környékről, szóval nekem sem szabadott onnan hiányoznom, és Kriszti barátosnémnak is megígértem, felhasználom a számomra tartogatott vip jegyet. Rejtélyes módon sikerült is elhasalnom 3 pohárka pezsgőtől, így a szokott tömeget szörnyen viseltem, ami ahhoz vezetett, hogy a koktélos pultnál szocializálódtam szorgalmasan, ugyhogy tisztább ezután sem lett a látásom, mert ugye mit kell inni, ha az ember már amúgy is tipsy? Hát persze, hogy martinit.

Ezt az ominózus estét követte egy másnapos reggel, majd egy másik józan, aztán hipp-hopp szerda is lett, mikor az előre betervezett pesti mulatozást kellett elkövetni Sziszikémmel. Kornéllal is találkoztam aznap délután, kötelező kört tettünk Carlohoz, az olasz kávéházba, majd Sziszivel bővítve társaságunkat, beültünk jövendőbeli lakhelyem (Ferenc tér) cukrászdájába, ahol Tomi is csatlakozott hozzánk. Este a srácokkal meccset kellett, hogy nézzünk, ugyebár aznap volt a BL döntő, így sietnünk kellett, a meccs utáni kommentekre majdnem odaértünk, olyan lázas focirajongás tört ránk aznap este. Sziszivel nagyon jó volt újra együtt, már hiányzott örök szerelmem, aki aznap sikeresen (egy 4essel) zárta a vizsgaidőszakot, így volt mit ünnepelni. A Sellő nevű fedett és tévével focival ellátott ivókomplexumból el kellett, hogy ugorjunk egy éjjel-nappali boltba, és természetesen akkor eredt el az eső. Helyzetrajz: két sminkelt, újruciba felöltözött leányzó, fut a szakadó esőben, egy fekete selyemsállal a fejük felett, enyhén kapatos állapotban. Következő kép: akkorát esnek, mint a ház, miután felpattannak, behúzódnak egy kapualjba, ahol próbálják összeszedni magukat, ahova odaállít egy vadidegen srác a következő szöveggel:-Bocs lányok, én szólni akartam, hogy ott az a kanál, de nem hittem volna, hogy elestek benne.... wááááááhhhh... egy nagyvárosban sok utca, a sok utcában sok kanál, de abból csak egy van a földön, hát persze, hogy nekem kell megtalálni, szaktadó esőben, koktélruhában, a legjobb csajommal az oldalamon, holdjáró méretű magassarkúban, ami a saját testi épségemre a legveszélyesebb.  Már esés közben rajtam volt a nevetőgörcs, hogy ez csak én lehetek.

Szórakozóhelynek már kilestük a szerdai bulik kedvelt helyszínét, a Moulin Rouge-t, ahol elég gyenge a cosmo koktél, de legalább igényes a hely, ha már az emberek nem is mindig, de jól el lehet dumálni, és a zene sem megvetnivaló, csak a tömeg nagy olykor. Nagyon jól éreztem magam, nem baj, hogy nem volt egy táncikálós hiperbuli. Persze itt is össze kellett futni ismerősökkel, de ezen nem lepődünk meg, Zalán és barátai beugrottak pár italra. Elég korán hazaértünk, már 4kor az ágyat nyomtuk. Nagyon jó volt, alig várom, hogy pesti leányzó legyek, ott van élet, rengeteg ember, és szórakozóhelyből sincs kevés.

Péntek-Győr-halott, mint mindig, már 4 hete folyamatosan minden péntek este győrben kötök ki, de sosem ér csalódás: mindig minden szórakozóhely üres, kivétel a 15 évesek kedvelt helye...ami egyébként nagyon jó, koleszból szabadulva, osztálytársakkal, de ahhoz hangulat kell, és nem lapos, ha oda akar menni az ember, egy összeszokott társaság jól érezheti magát, ha nincs a dologban sznoboskodás. 

Megindult a június, a meleg is jöhetne már. Jóccakát.

2009-05-22 09:22 péntek

Már egy jó ideje nem írtam, már újra péntek van. Kezdek beleunni az édes semmittevésbe, őrítő egyfolytában itthon lenni. Hiányzik az iskolába járás, nem hittem volna, hogy valaha így fogom gondolni. Talán azért sem írtam, mert az utóbbi hetem valami melankólikus depresszióba kezdett torkollni, az okát senki ne kérdezze, panaszkodni pedig nem fogok, nem stílusom. 
Drága Csuti Gergő barátom kifejezte véleményét a blogolásról: akinek nincsenek barátai, az chatel, akinek még chates barátai sincsenek, az pedig blogol.  Kedves, igaz? de neki elnézzük. Szombat délután megyünk a győri állatkertbe... 20 éves fiatalok... vajon kinek az ötlete volt? hát persze, hogy az enyém. egyfolytában sír mindenki, hogy unalmasak a hétvégék, itt nem lehet csinálni semmit, még Győr is egy halott város. Nézőpont kérdése, szerintem jó buli lesz, vagy 7 éves korom óta nem voltam a győri állatkertben. 
Tegnap este üldögéltem a teraszon, mostanában bevett szokásom lefekvés előtt csak bámulni egyet a csillagokra, akárki akármit mondd, szerintem itt látni őket a legjobban. Még a portugál tengerpartnál sem láttam annyi csillagot, mint itt, pedig sokat bámultam őket a villa kertjében nagy magányomban, arra gondolva, hogy az otthoniak is ezt látják, amit én a luxusbörtönből. Tegnap mentünk röplabdázni az itatóra, és az úton biciklizés közben Melanie C Carolyna c. számát hallgattuk, amit még anyukám munkatársai fedeztek fel youtubeon, mielött kimentem, és Krisztinám mondta, hogy mikor tavaly jártak röplabdázni, mindig ezt hallgatták... hmm... sztem nem is gondolnák mennyire igaz volt ez akkoriban...carolyna, you travel so far, trying to escape the pain, start again, where you are...looking too much at 17... hmm  annyira sokat ki tudnak fejezni bizonyos zenék, emlékeztetni adott pillanatokra, ha másra nem. Tegnap este egy showműsoron egy emos rockbandának nevezett valaminek a hímnemű énekese üvöltötte, bőgte teli torokból Katie Perry I kissed a girl c. számát, (the fact itself is hilarious) és az jutott eszembe, mikor első pár hónapom volt Angliában, akkor még a csapból is ez a szám folyott, a brit top 40t magasan vezette. Ezen is gondolkodtam, vajon ott miért vannak ennyire oda ezért a számért. Két okot tudhattam be: az angol csajok nagy része rendelkezik leszbikus hajlamokkal, és az angol fiúknak pedig tetszik a smároló csajok elképzelt ténye. Most ha meghallgatom, visszajön a gyomorszorító érzés, amit a megfelelés utáni vágy hozott ki belőlem... utólag visszagondolva hülyeség volt azon szorongani, vajon mit gondol rólam a család, és minden apró beszólást személyes sértésnek venni. Persze voltak szituk, ahol nem szimplán apró hétköznapi dolgokról volt szó, de utólag látom, hogy csak felfújtam egykét dolgot. Ezért is írtam az új csajszinak tegnap egy ímélt, hogy csak mosolyogjon rájuk, szeresse a gyerekeket, és akkor ugyanazt fogja visszakapni. A gyerekekkel alapvetően nincs is baj, de ő már írt nekem, hogy mennyit sír a baba mióta eljöttem, így azt tanácsoltam neki, nyugtassa le magát, és ha nem görcsöl, nem kapkod, csak mosolyog, akkor többre megy. Megnevettetni sokkal könnyebb egy 19 hónapos gyereket, mint elhallgattatni, ha sír.

Repül az idő, és még mindig nem vagyok sehol, nem a mai napra értem, úgy általában a hetekre. Azon kívül, hogy levizsgáztam, nem sokmindenre jutottam az elmúlt 3 hétben. Igaz nem nagyon tudok pattogni, amíg meg nem tudom, pontosan mikoris műtenek, de csak lesz valami. Megírtam angol nyelvű önéletrajzomat, ahova elküldtem sajnos negatív válaszok jöttek vissza. Ez van, ha pályakezdő az ember. 

nah azt hiszem a mai reggelre ennyi elég volt, hétvégéről majd még beszámolok.

cupp

2009-05-17 23:11 vasárnap

Ragadnak a szemeim, ugyanis ami azt illeti nem túl sokat aludtam az elmúlt 24 órában, megszállott és eszeveszett bulizásnak köszönhetően. Nah de ne rohanjunk ennyire előre. A pénteki napom nem volt túl termékeny semmilyen szempontból, ugyanis egész nap a monitor előtt ültem nagykabátban -ugye ha nem mozog az ember, nincs túl meleg - és észre sem vettem, hogy egész kellemes az idő kinn, amíg anyu haza nem jött és rám nem parancsolt, hogy emeljem meg hátsó felem. E kedves motivációnak köszönhetően lementem Krisztihez a tóra, ahol sok hihetetlenül magas intelligenciával ellátott emberrel sikerült találkoznom...  haza is jöttem.

 A tegnapi nap annál izgalmasabbra sikeredett, még ha a nyelvvizsgától eltekintek, akkor is. Csuci barátunknak születésnapja alkalmából eleget tettünk az orbitál bulira tett ígéretünknek. Nem kevés alkohol folyott le szerény társaságunk torkán. Nagyon imádom az ilyen bulikat, ilyenkor érzi az ember, hogy milyen jó fiatalnak lenni. Mióta hazajöttem, most kezdem csak igazán érezni, mit is jelent az, hogy itthon vagyok, olyan emberekkel lehetek, akikkel együtt nőttem fel, és az ilyen illuminált állapotban elkövetett beszélgetések, sztorizgatások nagyon tetszenek. Az őszinteségem és a forrófejűségem önmegtartóztatása sajnos egyenes arányosságban oldódik az elfogyasztott alkohol mennyiségével, remélhetőleg nem bántottam meg senkit.

Gyakran előfordul, hogy itthon nálam sokkal idősebb tagjai vannak a társaságnak, akikkel bulizni megyek, de azok a bulik általában mind egyformák: enyhén sznobok, kicsit kevésbé alkoholorientáltabbak, és persze az ember jobban koordinálja a cselekedeteit. Ezért imádom az olyan bulikat, mint ami tegnap is volt. Jó kis jedlikes csoport rázódott össze az estére, olyan arcok is, akikek évek óta nem láttam, nosztalgikus volt. Ezek a bemelegítős esték azért is nagyon jók, mert jobban megismerem azokat az embereket, akik mindigis mellettem voltak, csak egyszerüen nem jött ki úgy a lépés, hogy az adott témáról eszmétcseréljünk, és ha meg is történt, az ember hajlamos elfelejteni tulajdonságokat, amiket már észrevett, de nem keltett akkora benyomást, hogy arra emlékezzen a következő alkalommal is.

Mára ennyi, majd ha holnap rámlehel a múzsa, majd soki után még lekattogom a további eseményeket, nah meg persze az adott conclusion.

2009-05-15 16:05 péntek

már zsong a fejem a sok angol hülyeségtől, de legalább ráérzek a feladatokra a holnapi nyelvvizsgához. Azt mondják simán menni fog, de azért persze izgulok egy kicsit. Nemsokára átjön a barátosnőm, Adri, biztosan megcsodálja majd újonan szerzett félig-mű karmaimat, amit ma reggel sikerült megcsináltatnom. Csak a saját körmömre ráhúztak egy réteg porcelánt és francia festéssel van ékesítve, nem hosszú, nem kirívó, nekem tetszik.

Már lassan úgy érzem 6000 éve nem láttam hőn szeretett barátosnémat, Szösszenetet, akit csak a másik felemként szoktam volt emlegetni a köd és eső országában, és mivel ez mást jelent, ott volt aki kapásból azt szűrte le, hogy leszbikus hajlamokkal áldott meg az ég, ami nem igaz. Már hiányzik az igazi csajos dumcsi a Nővel.

Hímnem téren változatlan a helyzet, Kornél tanulgat a nagyvárosban. Szösszenetem még mindig Csalus oldalán ragyog, Kriszti pedig Erwint boldogítja. Ez a tavasz most így kerekedett. Most valahogy nem vagyok túl elmélkedős kedvemben, teljesen bepunnyadtam itt a gép előtt ülve, egész nap, nagykabátban, mert majd meg fagyok, ide még a napféy sem ér el, hogy valami pozitívat adjon hozzá a monitor fényéhez.

cupp

2009-05-15 13:18 péntek