2009-05-22 09:22 péntek
Már egy jó ideje nem írtam, már újra péntek van. Kezdek beleunni az édes semmittevésbe, őrítő egyfolytában itthon lenni. Hiányzik az iskolába járás, nem hittem volna, hogy valaha így fogom gondolni. Talán azért sem írtam, mert az utóbbi hetem valami melankólikus depresszióba kezdett torkollni, az okát senki ne kérdezze, panaszkodni pedig nem fogok, nem stílusom.
Drága Csuti Gergő barátom kifejezte véleményét a blogolásról: akinek nincsenek barátai, az chatel, akinek még chates barátai sincsenek, az pedig blogol. 
Kedves, igaz? de neki elnézzük. Szombat délután megyünk a győri állatkertbe... 20 éves fiatalok... vajon kinek az ötlete volt? hát persze, hogy az enyém. egyfolytában sír mindenki, hogy unalmasak a hétvégék, itt nem lehet csinálni semmit, még Győr is egy halott város. Nézőpont kérdése, szerintem jó buli lesz, vagy 7 éves korom óta nem voltam a győri állatkertben.
Tegnap este üldögéltem a teraszon, mostanában bevett szokásom lefekvés előtt csak bámulni egyet a csillagokra, akárki akármit mondd, szerintem itt látni őket a legjobban. Még a portugál tengerpartnál sem láttam annyi csillagot, mint itt, pedig sokat bámultam őket a villa kertjében nagy magányomban, arra gondolva, hogy az otthoniak is ezt látják, amit én a luxusbörtönből. Tegnap mentünk röplabdázni az itatóra, és az úton biciklizés közben Melanie C Carolyna c. számát hallgattuk, amit még anyukám munkatársai fedeztek fel youtubeon, mielött kimentem, és Krisztinám mondta, hogy mikor tavaly jártak röplabdázni, mindig ezt hallgatták... hmm... sztem nem is gondolnák mennyire igaz volt ez akkoriban...carolyna, you travel so far, trying to escape the pain, start again, where you are...looking too much at 17... hmm 
annyira sokat ki tudnak fejezni bizonyos zenék, emlékeztetni adott pillanatokra, ha másra nem. Tegnap este egy showműsoron egy emos rockbandának nevezett valaminek a hímnemű énekese üvöltötte, bőgte teli torokból Katie Perry I kissed a girl c. számát, (the fact itself is hilarious) és az jutott eszembe, mikor első pár hónapom volt Angliában, akkor még a csapból is ez a szám folyott, a brit top 40t magasan vezette. Ezen is gondolkodtam, vajon ott miért vannak ennyire oda ezért a számért. Két okot tudhattam be: az angol csajok nagy része rendelkezik leszbikus hajlamokkal, és az angol fiúknak pedig tetszik a smároló csajok elképzelt ténye. Most ha meghallgatom, visszajön a gyomorszorító érzés, amit a megfelelés utáni vágy hozott ki belőlem... utólag visszagondolva hülyeség volt azon szorongani, vajon mit gondol rólam a család, és minden apró beszólást személyes sértésnek venni. Persze voltak szituk, ahol nem szimplán apró hétköznapi dolgokról volt szó, de utólag látom, hogy csak felfújtam egykét dolgot. Ezért is írtam az új csajszinak tegnap egy ímélt, hogy csak mosolyogjon rájuk, szeresse a gyerekeket, és akkor ugyanazt fogja visszakapni. A gyerekekkel alapvetően nincs is baj, de ő már írt nekem, hogy mennyit sír a baba mióta eljöttem, így azt tanácsoltam neki, nyugtassa le magát, és ha nem görcsöl, nem kapkod, csak mosolyog, akkor többre megy. Megnevettetni sokkal könnyebb egy 19 hónapos gyereket, mint elhallgattatni, ha sír.
Repül az idő, és még mindig nem vagyok sehol, nem a mai napra értem, úgy általában a hetekre. Azon kívül, hogy levizsgáztam, nem sokmindenre jutottam az elmúlt 3 hétben. Igaz nem nagyon tudok pattogni, amíg meg nem tudom, pontosan mikoris műtenek, de csak lesz valami. Megírtam angol nyelvű önéletrajzomat, ahova elküldtem sajnos negatív válaszok jöttek vissza. Ez van, ha pályakezdő az ember.
nah azt hiszem a mai reggelre ennyi elég volt, hétvégéről majd még beszámolok.
cupp
