Az ezek előtti kétségbeesésem kezd szertefoszlani. Most minden nap beszélünk, persze tudom, hogy ez nem lesz mindig igy. Mert nem lehet. Eddig, mikor szerelemről volt szó, mindig csak ugy gondolkodtam, hogy nem gondolkodtam, az tettem, amit kis szivem épp tenni vágyott, de itt most szükség van a tudatosságra ahhoz, hogy ne egy hajót csábítsunk erre, hanem egy repülőgép hátszelén repüljünk tovább. Ma feltette nekem a kérdést: Van olyan, hogy te emberi időben dolgozol? Nincs. Ez volt az ami elgondolkodtatott, hogy az én magánéletemet mostantól szerveznem kell. Ez a gondolat ma már motoszkált a fejemben, és arra gondoltam, hogy most gondolkodva kell szerveznem az életem. Kit hova mikor hogyan engedek be, és mennyire. Nagyon szeretnék úszni járni. Vizicsibe vagyok, kikapcsol. Ő is velem jöjjön, vagy az az én privát gondolkodásom lesz, ahova nem akarok majd beengedni senkit, és alkalmaszkodás nélkül járok majd fel-s-alá a medence és a szauna között? Szerintem utóbbi. Itt kezd felnőni az ember: vannak saját igényei: mozgás, ellenni csak úgy a gondolatokkal, satöbbi.
Gondolkodva kell ezt a kapcsolatot megszerveznem, az életemmel együtt. Vannak olyan dolgok, amiknek már most örülök. Eszembe sem jutott a napi nyugi, este van cigim, mikor mellette feküdtem, és néztem, ahogy alszik. Szerintem ez egy jó dolog. Jó volt neki főzni. Büszke rám. És még sorolhatnám. Most azonban hívtak, hogy 4.15re jönnek értem, mennem kell, duty van. Egész héten hajnalban. Ez nem baj, szeretek hajnalra menni, sokkal jobb, mint későn hazamenni.
IrányLondon. Jóéjt. ;)
