Az ezek előtti kétségbeesésem kezd szertefoszlani. Most minden nap beszélünk, persze tudom, hogy ez nem lesz mindig igy. Mert nem lehet. Eddig, mikor szerelemről volt szó, mindig csak ugy gondolkodtam, hogy nem gondolkodtam, az tettem, amit kis szivem épp tenni vágyott, de itt most szükség van a tudatosságra ahhoz, hogy ne egy hajót csábítsunk erre, hanem egy repülőgép hátszelén repüljünk tovább. Ma feltette nekem a kérdést: Van olyan, hogy te emberi időben dolgozol? Nincs. Ez volt az ami elgondolkodtatott, hogy az én magánéletemet mostantól szerveznem kell. Ez a gondolat ma már motoszkált a fejemben, és arra gondoltam, hogy most gondolkodva kell szerveznem az életem. Kit hova mikor hogyan engedek be, és mennyire. Nagyon szeretnék úszni járni. Vizicsibe vagyok, kikapcsol. Ő is velem jöjjön, vagy az az én privát gondolkodásom lesz, ahova nem akarok majd beengedni senkit, és alkalmaszkodás nélkül járok majd fel-s-alá a medence és a szauna között? Szerintem utóbbi. Itt kezd felnőni az ember: vannak saját igényei: mozgás, ellenni csak úgy a gondolatokkal, satöbbi.

Gondolkodva kell ezt a kapcsolatot megszerveznem, az életemmel együtt. Vannak olyan dolgok, amiknek már most örülök. Eszembe sem jutott a napi nyugi, este van cigim, mikor mellette feküdtem, és néztem, ahogy alszik. Szerintem ez egy jó dolog. Jó volt neki főzni. Büszke rám. És még sorolhatnám. Most azonban hívtak, hogy 4.15re jönnek értem, mennem kell, duty van. Egész héten hajnalban. Ez nem baj, szeretek hajnalra menni, sokkal jobb, mint későn hazamenni.

IrányLondon. Jóéjt. ;)

 Sex and the city és mostani elmélkedéseim inspirációjának köszönhetően ma reggel úgy döntöttem, újra kezdem agymenéseim írásba vésését, habár előző ilyen irányba történő kitörésem sem tartott sokáig. Azóta lefolyt pár liter víz a budapesti Dunán, hát még a Halászin. Azóta önálló, dolgozó nő lettem, és azóta is ki-be mászkálok egy eleve halálra ítélt szerelemből. Annak most semmi értelme, hogy doktor Virággal való kapcsolatomat az elejétől kezdve elemezzem, ugyanis tegnap este, mikor átmentem hozzá, és boldog új évet kívánt, hozzátette, hogy most van az 5. (ÖTÖDIK) év az életünkben, hogy megcsókol. Jesszus. Öregszem. 2007,2008,2009,2010,2011... Azóta ugrálunk ki-be ebből a végeláthatatlan katyvaszból, ami kettőnk között van. 2007ben még nagyon nem úgy festett a dolog, sőt, még 2009 tavaszán sem úgy festett a dolog, hogy ez a meccs az én irányításom alatt van, és igencsak reménytelen volt a helyzet. Jobbanmondva nem reménytelen, csak kétségbe esett, legalábbis részemről. Nem vett komolyan. Mire komolyan vett volna, én adtam fel. Ebből az 5 évből volt kb. 10 hónap reményteljes, bolgog kapcsolat, aminek a farvizén evezek mint a megveszekedés még mind a mai napig. Sajna attól félek, hogy azok a napok abban a nagy hajóban mind elmentek, és a hullámok, amiket kavart, lassan elsimulnak. Én őrült meg sokadszorra próbálok vitorlázni az egyre kisebb hullámokon, a Virág még ráadásképp kézzel csapkodja a vizet, hogy hátha... de ezen a hullámon már nem sokáig áll meg a deszka. Hacsak nem jön még egy hajó. . .