Az elmúlt pár nap elég csendesen telt. Igazából nem, de én úgy érzem.
Mindig azt hallom és mondom, hogy próbáljunk meg objektíven állni a dolgokhoz. Ha kívülről szemléli magát az ember lánya, teljesen más fényben látja saját magát is.
Helyzetrajz: A nappali közepén ülök, a laptop egy széken, én törökülésben. A grillzöldség a táljában hűl, a zellerkrémleves szintén. Ma volt egy szabadnapom, mikor nem volt más dolgom, mint reggel elmenni a kozmetikushoz. Ebéd a Stexben (never again!), shopping, egy újabb pár szép cipő (amúgy, aki bőr cipőt gyárt, odáig miért nem bír eljutni, hogy ne ragasszon rá/bele semmit?!), meg egy pár ruha. Karácsonyig kuss. :) Autóm a nevemen, iskola elintézve, és várom a holnapot.
Mostanában nehezen alszom el. Ilyenkor nekiállok automatikusan gondolkodni. Tervezni, álmodozni. És képes vagyok annyira beleélni magam az egészbe, hogy végképp kimegy az álom a szememből.
Tegnap este a magánéletem volt a téma. Egyedül vagyok. Nem vagyok magányos, csak sokszor érzem úgy, hogy jó lenne, ha főzhetnék valakinek. Ha érdekelne valakit, minden nap, hogy hogyan telt a napom. Vagy lenne kivel nyaralni. Vagy filmet nézni.
Aztán eszembe jutott, hogy miről álmodoztam, hogyan terveztem, hogy kinézzek fiatal felnőttként, mikor kislány/tinédzser voltam. Arról álmodoztam, hogy egyszer majd a saját autómmal járok dolgozni egy olyan helyre, ahol megbecsülnek, kreatív lehetek, fontos vagyok. Főnök. Magassarkúban, kosztümben, laptoppal a hónom alatt futottam a pénz után, boldogan, lehetőleg egy multinak, ahol nemzetközi környezetben dolgoztam. Szingli voltam, jól kerestem, megvolt mindenem, őrült jókat buliztam a menő barátaimmal, akiket szerettem. Szerveztem a bulikat, megtartottam azt ami jó, és elengedtem a rosszat. A rosszmájú pletyka és irigység lepergett. Akkor álom volt.
Most ez a valóság, kicsit kézzel foghatóbban, kosztüm nélkül. :)
A rosszmájúság nem pergett le olyan könnyen, de egyre jobban kezelem a dolgot. Mindenki legyen kedves, menjen haza, pattintson egy üveg bordeaux-it, és nézzen tükörbe. Kemény menet lesz, de kérdezze meg magától, hogy ő hogyan csinálná. Jobban? Akkor álljon neki!
Akkor mindig volt pasim. Anyagi függetlenségről álmodoztam, saját, önálló karrierről, egyetemi diplomával, amiről mindig úgy gondolkodtam, hogy csak azért fontos, hogy elmondhassam, hogy van. Most viszont vagyok annyira szerencsés, hogy azt fogom tanulni, ami érdekel, és nem a papír miatt csinálom.
Az Elle magazin van olyan nagylelkű, hogy minden nap megosztja velünk a Coco Chanel életéről készült dokumentumfilm egy-egy darabját. Minden este libabőrös leszek, hogy mennyire erős volt az a nő. Kiállt a saját céljaiért, szerelmet, családot félretéve harcolt azért, hogy létrehozzon valami olyat, amiben hitt. Ennek tiszteletére és persze, saját izlésemnek hála, megtaláltam azt, amit évek óta kerestem hiába. Az illatomat. A parfümöt, amit évekig hordok majd, és minden nap úgy érzem, hogy bele tudnék fulladni.
Visszatérve: ez csak egy azok közül az apróságok közül, amiket elérek, megtapasztalok, és több leszek velük. Mennyivel többet tudok kihozni magamból, ha ráncba szedem magam! Kedves Lelkiismeretem, ettől a perctől kezdve folytatom azt, amit eddig is csináltam: tanulok, saját magamról, és igyekszem mindig egy kicsivel jobban odafigyelni. És egyre jobban ragyogok, egyszer majdcsak észreveszi valaki.
