Lehettem én bájos, kedves, aranyos, intelligens és humoros... Hát igen, nem minden sül el úgy, ahogy eltervezzük. Kezdem néha azt gondolni, hogy a mai férfi társadalom tényleg beteg. Vagy csak rossz helyen, rossz időben találkozom olyan fiúkkal, akik egyébként teljesen normálisak, és megdolgoznak azért, hogy egy nőt levegyeknek a lábukról.
A helyzet a következő: megismerkedtem Prince Charminggal, de sajnos nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan én azt elterveztem. Szokásos történet: pozitív viharzás, madarat lehetett volna velem fogatni, felvillanyozott az az érzés, hogy lesz kire gondolnom. Majd jött a rideg valóság, és az összes körülöttem sürgő pasi megveszett értem - őt kivéve. Nincs még halálra ítélve a dolog, de nagyon kevés a boldogsághoz az, amit jelen pillanatban ő nyújt nekem. Most először jutottam el arra a pontra, hogy nem azt keresem, hogy benne mi a rossz, vagy az ő életében mi lehet az, ami megakadályozza a mi kis kapcsolatunkat, hanem azt vizsgálom, hogy én mit csinálhattam volna jobban annak érdekében, hogy egy ilyen kaliberű férfit meghódítsak. Mindenesetre annyit még hozzátennék a történethez, hogy úgy gondolom, hogy ha ennek a dolognak itt lett volna az ideje, nyomta volna a gombot, de erősen érzem, hogy az ő életében van valami olyan körülmény, ami ellenünk dolgozik. Nem baj, ráérek, de várni nem fogok.
Először is, lehettem volna büszkébb, távolságtartóbb, eljátszhattam volna a hölgyet, akinek már a puszta jelenlétéért is meg kell dolgoznia egy pasinak. Ehelyett elérhető voltam, ha hívott, mentem. Nem hiszem, hogy ezzel hibát követtem volna el, hiszen akkor nem lettem volna önmagam, az pedig nem vezet jóra, holott lehet, hogy jelen esetben egy kis taktika nem ártott volna. A fene egye meg az őszinte szivem, de nem tudok más lenni. Katalin is megmondta, hogy szigorúbb értékrendem van az átlagosnál, és nem gondolom, hogy ezen holmi női taktikákkal és praktikákkal még csiszolni kellene, mert az számomra olcsó lenne és őszintétlen. Ha egyszer jön valaki, aki megszeret, az így szeressen meg, ahogy vagyok, és ne azért keltsem fel az érdeklődését, mert számítóan csak harmadszorra veszem fel neki a telefont, vagy csak kettő nap múlva válaszolok az smsére. És most jön a paradoxon, ami széppé teszi az egész történetet. Vagyok olyan erős, hogy időt adjak a Prince-nek: a holnapi találkozót én fogom véletlenül elmulasztani, kezdjen vele amit akar. Megvan a magam élete, programja, most elérte nálam azt a pontot, hogy innentől kezdve meg kell dolgoznia a társaságomért. Nem hinném, hogy meg fogja próbálni, de ha esetleg megteszi, annak örülni fogok. Ha nem, élem tovább az életem, és nem leszek szomorú miatta, mert ebből is tanultam, és erősebb mosollyal nézek majd a következő herceg szemébe.
