Ezt a szót életemben akkor olvastam először, mikor Gilly írt nekem, hogy mit is kell tudni a családról, aminek a részese lehetek, ha nekem is tetszik. Tetszett, és azóta ez a szó a kedvenc angol szavaim egyike. Szerintem nagyon jól hangzik. És most még rám is igaz.
Az elmúlt pár hétben nagyon sok minden történt. Egyik nap arra szálltunk le Londonból, hogy a lépcsős fiú első közlendője az volt: ma még nem szállt fel Malév gép. Elég vegyes gondolataim vannak a dologgal kapcsolatban. Egy részről megrázó, hogy ez történt, elgondolkodtatott azon, hogy hogyan érezném magam, ha egyszer csak közölnék, nincs többé rózsaszín repülő. A vérem megfagyna. Egy darabja letörne a szivemnek, az biztos. Nem is akarom elképzelni, milyen érzés lenne azt látni, hogy elviszik a gépeinket, azokat a szép nagy madarakat, amit úgy szeretek. Másrészről viszont felpezsdítette a mindennapokat: nap mint nap jönnek a hírek az egymással vetekedő légitársaságokról, ki, hol, hogyan óhajt repülni ezentúl. Harc lesz, és nyerni fogunk.
Beindult az élet más területen is: irodában dolgoztam 3 napot, és még 2t fogok is. Nagyon tetszik, tudtam, hogy fog. Annak ellenére, hogy nem járatra megyek, így is repül az idő. Juli egy tündér, és nagyon élvezem, hogy lehetnek önálló gondolataim, saját magam módján oldhatok meg feladatokat. Tanultam sokmindent ezalatt a pár nap alatt, nagy a jövés-menés a recepción.
Farsang: végül cicalány vagy valami olyasmi lett belőlem idén, olyan érzésem volt, hogy nem akarom túlzásba vinni a készülődést, elvégre nem kell minden évben valami extra emlékezetesnek öltözni.
Mostanában az átlagos randik száma heti 2. Mostanában... na jó, az elmúlt 2 hétről beszélünk. Az az igazság, hogy ez nagyon jó arány lenne, ha nem olyanokkal találkoznék, akikkel egyszer már befuccsolt a mutatvány, nem mintha nagyon erőltettük volna a dolgot, de már régebbóta ismert fiúkkal találkozgattam, akikről tudtam, hogy úgy sem repkednek a lepkék. Arra jöttem rá, hogy régebben mindig volt pasim, és nem érdekelt, hogy nem Mr. Tökéletessel jöttem össze, ott volt, jártunk, akkor is belementem, ha már eleve tudtam, ez nem lesz hosszú életű, adtam neki egy esélyt. Most ezzel szemben megismerkedek valakivel, és kb 1 órán belül rájövök, hogy mi az ami nem stimmel a fiúval kapcsolatban, és ebből következik az, hogy meg sem próbálok bármi nemű kapcsolatot kialakítani, mert tudom, hogy csak egymás idejét pazarolnánk. Néha kezdem úgy gondolni, hogy tűt keresek a szénakazalban. Magam is elképedek rajta, milyen elvárásaim vannak. De miért ne lennének? Én veszem a fáradtságot, hogy foglalkozzak magammal, mind a kinézetemet illetően, mind a lelki dolgaimmal kapcsolatosan, ezért úgy érzem, joggal várom, hogy találkozzak egy olyan emberrel, akit beengednék az életembe, és meg is dolgozik azért, hogy a része legyen. (A régimódi fejemet.) Addig pedig jól érzem magam az esélyesekkel. :)
