Olyan köd borult ma reggel Budapestre, hogy fel sem szállt, de azért átsütött rajta a nap kora délután. Azóta, hogy utoljára írtam, mit sem változtattam a dolgokon, talán holnap találkozunk. Félek tőle, de újra élesedik előttem egy olyan kép, miszerint nekem nem Ő van megírva a nagykönyvben. Túl sok a feszélyezett beszélgetés, mégis rengeteg olyan dolog van, ami unspoken. Nem mondtam el neki, hogy mit várnék ettől az egésztől, vagy mit nem szeretnék. Ő azon a véleményen van, hogy nekem mindent meg kellene tennem annak érdekében, hogy őt visszaszerezzem. Racionális szempontból igaza van, mert én voltam az, aki annyiszor elhagyta, de mégis úgy érzem, hogy neki kellene változtatni a hozzáállásán. Nem is tudom, pontosan min, mert ő is megteszi a magáét, a maga módján. De ez nem az, amire én vágyom. Szeretnék utazni, szeretnék élményekkel gazdagodni, kirándulni, csak ha itt a városban, akkor is. Mindig nekem kell kitalálni, mit, mikor, hol és hogyan. A mikor az oké, mert ehhez az időbeosztáshoz csak spontán dolgot lehet kitalálni, de akkor is...
Azonban azok után, amiken mi keresztül mentünk, mostmár végleges döntés lenne, ha azt mondanám, vége. Legalábbis már nagyon érne. Ahányszor visszafogadott, biztos vagyok benne, hogy nagyon szeret, de egyszerüen képtelen az érzéseiről nyíltan beszélni.
Az én személyiségfejlődésem meg a béka feneke alá kezd sűllyedni. Ott vannak a gyerekkori kimondott traumák, amikért már kivertem a hisztimet, elmondtam a szüleimnek az ezzel kapcsolatos gondolataimat, de sajnos az ő életük jobban el van rontva, minthogy én azt egy csapásra rendbehozzam. Homokba dugták a fejüket már rég, azóta sok eső estett, és talán anyu próbálta kifelé húzni a fejét, de a nap is sütött, így a homok már annyira megkötött körülötte, hogy nagy erőfeszítés lenne azt onnan kihúzni. Apu meg sem próbálta, így mivel tömény homokot lélegzik, ezért a gyorsított önrombolást vette társul a vegetálás mellé. Én ezt kimondom, belátom, megtettem érte mindent, hogy megváltozzon, nem tehetek többet, ebbe is bele kell nyugodnom. Van 2 nagyon fontos dolog azonban, amit aktívabban kell mostantól ápolnom: a 2 hugom személyiségfejlődése. Úgy érzem, hogy ha elég erős vagyok, és igazán összeszedem magam, tudok nekik igazi NŐ példát mutatni, és olyan tesó lenni, akire mindig számíthatnak, és elég erősen kell ezen dolgoznom mostantól, hogy merjenek hozzám tanácsért fordulni.
Magamhoz visszatérve: kitűztem magam elé pár fontos dolgot, amit végre kell ezévben hajtanom, hogy 2012-re növeljem egy kicsit az önbizalmamat, legalább 100 ponttal. 10 pontot ér minden egyes dolog, amibe belekezdek, és sikeresen végrehajtom, 10 ponot ad az önbecsülésemhez. Úgymint: eljárok úszni, kipróbálom az ejtőernyőzést, elmegyek Svájcba, minimum 1 tengerparti utazás idén nyáron, lefogyok 56 kgra(nem érdekel, ki mit mond, én úgy érzem magam jól. max 2kg pluszt engedek meg, de csak akkor, ha az izom.)elmegyek Eindhovenbe kv párnáért(hülyén hangzik, de ez az én dolgom), erősre fejlesztem a safety tudásomat, hogy a munkámban is igazi magabiztossággal tudjak működni, szeretnék elmenni az andorrai síelésre, és megtanulni síelni, autót fogok vezetni Budapesten, és gyomorgörcs nélkül szeretném ezt gyakorolni. Nem tudom, hogy meg van-e a 10 dolog, de ennyi is elég ahhoz, hogy eszembe jusson még sokkal több.
Ma este találkozom Zsófival, ő egy tündér, és az egésznapos halkan szól a Depeche Mode, én meg felváltva olvasok és alszom és úgy érzem, hogy csőd vagyok helyett most megfürdök, kicsípem magam, és szocialáizálódok egy kicsit.