Hogy vagytok erre képesek?
Egyszerre segítetek világra életeket, és segítetek sokaknak, hogy anyák lehessenek, de mégis annyi fájdalmat okoztok rezzenéstelen arccal.
Hogy képzelitek?
Egy 14 éves tinilánynak azt mondani, hogy ne bőgjön, dobja fel magát az asztalra?
Egy 14 éves lánynak azt mondani, hogy pisilje le a tesztet, mert nem lehet benne bízni, biztos terhes? Mikor mégsem, akkor felvilágosítás nélkül megműteni?
Hogy lehet egy tinilányhoz műtét előtt az egyetlen mondat: miért nincs magán zokni, meg fog fázni?
Hanyagságból úgy kihúzni egy hasból egy csövet, hogy kifordul a hús, és úgyhagyni, örökre ronda heggel?
Egy 16 éves lánnyal magyarázat és mérlegelés nékül hormonokat szedetni, amikről senki nem tudja, mit tesznek hosszú távon? Ma már tudjátok, méhnyakrákot okoz.
Egy nőnek nem köszönni.
Egy nőt bemutatkozás és köszönés nélkül megvizsgálni odalenn.
Egy nőt kérdés nélkül idegen tinédzsereknek mutogatni, mert nincs idő magyarázkodni, hogy miért bámulnak bele a hüvelyembe kuncogva.
Egy beteget nem emberszámba venni.
Egy nőnek nem elmondani, hogy túl kicsi a magzata.
Egy nőnek nem elmondani világosan, hogy a magzata nem fog életben maradni.
Egy nőnek nem elmagyarázni, hogy gyanús, hogy nem akkora a magzat, mint amekkorának lennie kellene.
Egy nőnek figyelmeztetés nélkül elviselhetetlen fájdalmat okozni.
Egy nőn minden előzetes felvilágosítás és vigasz nélkül abortuszt végrehajtani.
Egy abortuszt sikertelenül végrehajtani, túlzott magabiztosság miatt.
Egy nőt abortusz után ellenőrzés, vizsgálat és tanácsok nélkül hazaküldeni.
Egy nőt abortusz után feleslegesen terhes nők között órákon át váratni, majd kérdés után sms-ben hazaküldeni a kórházból.
Egy nőt magába roskadva hagyni, mikor rájön, hogy másodszor is el kell viselnie az abortuszt, mert az orvos elcseszte.
És még annyira sem méltatnak, hogy ne nézzenek hülyének, mert nem nézitek ki belőlem, hogy megismerek egy terhességet az ultrahangon. Ráfogjátok, hogy vérömleny. Hazudtok, rezzenéstelen arccal, majd fals mintát küldötök a szövettanra.
Folyton úgy ellátni nőket, hogy nem mutatkoznak be, nem köszönnek, nem magyarázzák el, mi történik a legfontosabb dologgal az életünkben, hogy képzelik?
Ja, már talán észre sem veszitek. Mert akkora pénzéhes seggfejeket nevelt belőletek a szakma. Rohadjatok meg ott ahol vagytok. És a megaláztatások nagy részére már nem is emlékszem, mert el akartam őket felejteni. És ránk haragszotok, hogy a kérdéseinkre a neten keresünk választ. Mi vagyunk az ostobák, mert nem tudjuk, mit kell tenni, ha baj van. De ti nem mondjátok el. Mert még annyira sem méltattok minket, nőket, anyákat, várandósokat, gyászoló anyákat. Hogy képzelitek?
Tisztelet a ritka kivételnek.
