Jelenleg Toulouse napsütéses külvárosában kellene iroda és repülőgép között futkosnom, ehelyett Szegeden lábadozom.
A múlt héten kijutottam az expo-ra, minden jól indult. Zoli engedett útnak, és nehezemre esett elindulni. Sokminden kavarog a fejemben az eseményekkel kapcsolatban, és most azért ültem le írni, hogy rendet rakjak a fejemben, talán ha leírom, magamnak is összeáll a kép egy kicsit.
Szóval megérkeztem egyenes járattal Pestről, a szemerkélő esőben nekiláttam várost nézni, mert olyan szörnyű volt a hotel, hogy nem volt kedvem ott maradni. Fényképezőgéppel és térképpel a zsebemben elindultam arra, amerre a lában vitt. Sokszor voltam már Hamburgban, nem volt ismeretlen a belváros, és megláttam a táblát, hogy Rathaus. Eszembe jutott, mennyiszer akartam már eljutni oda, de az utitársak mindig fontosabb célállomást jelöltek ki, így nem volt rá alkalom. Az utazáshoz a kedvemet az is csökkentette, hogy Péter kollega a pénzügyi tervezésről lebetegedett, és most is egyedül kellett nekivágnom a germán honnak. Szóval megnéztem a városházát, és közben azon töprengtem, miért vagyok olyan szomorkás mostanában.
A repülőúton ahelyett, hogy a latin szavakat próbáltam volna az eszembe vésni, szóba elegyedtem a szomszéddal, aki hasonló cipőben járt, mint én, járta fel-alá a cég partnereinek bázisait, és még magazint is vettem magamnak, mert mostanában elég erősen az az érzés van bennem, hogy nem élek magamnak, csak a cégnek, a sulinak, meg a Zolinak, de magamnak nem, és mint egy ragtapaszt, próbáltam valami értelmet és szórakozást tenni az utazásra, ami már nem jelentette azt az izgalmat, amit régebben.
Aztán visszaértem a hotelbe, ahol játszottam a gondolattal, hogy kihagyom az üzleti vacsora meghívást, egyedül nem olyan nagy buli. Aztán rábeszéltem magam, hogy mennyire jó lesz bebizonyítani magamnak, hogy megy nekem a networking all alone is, úgyhogy felvettem a magassarkút, piros ceruzaszoknyával, mellé fekete blézer, gallérra feltűzve a legújabb Airbus A350 mini változata, fehér ing, kendő a nyakamban, kifogástalan groominggal hívattam magamnak egy taxit, ahol felkentem a vörös rúzst, és megérkeztem Hamburg egyik legszebb Elba-parti éttermébe, ahol a szomszéd épület oldalán lézershow hírdette a partnert, aki rendezte a vacsit.
Pezsgő, steak, vörösbor, üzleti beszélgetések tömkelege, rengeteg embernek mutattak be, és úgy érzem, jó színben tüntettem fel a mi kis növekvő légitársaságunkat. Azért van mit tanulnom a szakmában, és az sem ártana, ha megtanulnék kiállni azért, amit akarok, cégen belül, de ne kanyarodjunk el a tárgytól. Alapvetően jól telt az este, aztán jött a krach: nem vettem észre egy szinteltolást a helyen, megbotlottam, és a fájdalomtól azonnal leültem. Tudtam, hogy baj van, de azért reménykedtem. Taxi, hotel, vödör jég. Reggelre sem lett jobb, így interior expo helyett repcsi haza.
Nem kellene túl drámaian felfognom a helyzetet, de már egy pár hete ül a lelkemen az az érzés, hogy bizonytalan vagyok. Nincs meg bennem az a fajta öntudatosság, hogy hellooo ez vagyok én, ha tetszik, ha nem, én ezt szeretném, ezért és ezért és ezért és ez így lesz jól. Olyan lógok a levegőben érzésem volt, és hiába törtem az agyam, nem tudtam, hogy változtassak ezen a dolgon.
Most, hogy business travel helyett itthon ülök, és megvan a lehetőségem rá, hogy talnuljak, itt van Zoli, akiért felváltva rajongok és néha kétkedek, hogy jó lesz-e így, hosszú távon, azon jár a szőke fejem, hogy miért kaptam ezt a sorstól. Az, hogy 3 végén égettem a gyertyát, és gyakorlatilag soha nem szórakoztam, kapcsoltam ki, nem volt olyan időpontom, amiben eldönthettem, hogy mit szeretnék csinálni, tudtam, hogy nem vezet jóra. Most, hogy a pihenésem most kötelező lett, ki kell használnom.
A Hamburgba tartó repülőúton olvastam egy interjút Für Anikóval, és ő mondta azt, hogy az az igazi boldogság, ha az ember vidáman éli meg a hétköznapokat, mert azért dolgozik, amiben hisz, és azzal foglalkozik, amit szeret. Magamon mostanság csak azt veszem észre, hogy nem esik olyan jól bemenni dolgozni, és a tanuláshoz is fáradt vagyok. Ez a kis sérülés most vagy megnyomja nálam a RESET gombot, és újra örömet lelek benne, vagy változtatnom kell az életemen, és már sejtem is, hogy hogyan.
